Tandori dezsŐ VÉLEMÉNYE

ÖT VADLÚD A KÖRTEFÁN

 

I. Egy Berzsenyi és kontra-Berzsenyi

 

Lelkesedés nélkül dolgodnál lenni, ez: eszmény.

S úgy értem: tudd jól, meddig a kör s a hazád.

Emberiségben! Költészet-kincsben, s ami néked

- Rendelkezve – adott, égi hatalmak emígy.

Bár ha kudarc érjen, megörülj, ami több a kevésnél,

Sőt, ha a végzetet is megkerülik ma veled.

Holnapnak sose lészel ura, s ha a mérleg egyenlős,

Bízz, és jó darabig azt tedd csak, mi tiéd.

Ebben szorgos légy. Örvendj, ismétlem, mind ami kegy jár

Véled s mind körüled. Jön majd szó, teneked szól.

Rólad szól, érdem lesz, kibogozva, a tárgy.

Ott sem – zökkenj vissza a ritmus ölére! –

Végképpen te leszel, mit dícsérnek. Igyekezvén

El-szálltál, szállás oda, másutt lesz kör és hon,

Döccen, mint szekered, még eme vers, eme próza,

Mégis az arc: a mosoly. S ha mögötte nem is te vagy immár,

Rád néz, főt is előtted hajt, ki Amottra dicsér.

El nem múltak közt vagy az elsők egyike, tudd ezt,

Így engedd magad ép s elemibb hullámhegyeken túl

Kedves völgybe: ki szépen tette, mi volt tehetése,

Mint ha virág feje úszna el, mért éledne külön, mért kapkodná el

Napragyogást ver vissza színével, néma, sosem fúl.

II. Hétköznapok

Magamról most ne. Majd a végén megmagyarázom, mit jelent a kelet-ázsiás cím, de addig, egyelőre… Jó, hát öröm volt Varga Dánielt olvasni, nem árulhatom el tartalmát, minden effélének tagadója vagyok. De hogy mire ébresztett rá, elmondhatom.

Magamat ismét hagyva – ki írt miről, mit „csináltam”… volt-e rendes sajtóbeli visszhangja ennek vagy amannak a boldog eseményemnek (német Goethe-medál, pesti „Primisszimaság”), mely könyvemet kezdték elemezni amott, fúlt be az értékelés emitt, vagy fordítva -, maradok XY levelénél, melyben azt panaszolta az illető, hogy jó, írtam róla, tényleg, elveim ellenére pár sort (nem avatkozom ma élő pályatársaim kritikai sorsába!), kivételt tettem, de azóta sem történt vele kapcsolatban a kritikai életben semmi… tehát visszavonja azt a megjegyzését, kb. visszavonja, hogy sebaj, írjak róla, de őt az érdekli csak, hogy láttam könyveit, s ha tetszenek, jó… nem, már ő sem bírja, amit sokszor jómagam sem, hogy aztán nincs további értékelés, nincs elemzés, egy-egy (bármi értékes) dicsérettel el van intézve „a dolog”, s magam, szemben ezzel a fiatalabb íróval, még azt is firtatni szoktam magamban, hogy kinek, kiknek érdeke ez már, beidegzetten kiszolgált érdek… vagy hogy lenyugdíjaskorúznak engem, aki mit hülyítené a „fiatalokat” stb., ah, Mészöly Miklós, Ottlik Géza a hetveneseinek jól a végén, sőt, hagyott itt minket örökre, és bizony érdekes lett volna, mit írnak, mit írnak még… ezt hagyom. De a fiatalabb író levele ráébresztett, hogy van nekem egy rég figyelt, nagyra értékelt költőm-prózásom, akiről nem tudom, esküszöm, mi jelent meg, mi mi nem, megszereztem telefonszámát, megkérdeztem, azt mondta, érdemben három könyvéről se semmi.

III. Varga Dániel (kb. 43 éves)

Megkerestem kiadóját, Fekete Sas, kaptam plusz példányokat, melyeket szétküldök (a legjobb helyekre), lévén hogy én kritikát ma élő kortársamról, ha költő, prózás, drámás stb. nem írok, csak ha esszéista (néha). Varga Dániel költészetéről is csak pár szót. Íme.

A Stanzák Tatjánának és a Rogov-elégiák nem nem valami Csehov-Lermontovot, Puskint idéző művek, szabad lendületükkel inkább idézik Kavafiszt. De a lelkemhez igen közeli (nagy)orosz (nagy)irodalmi vonatkozás Lermontovig vissza: nyilvánvaló. Ahogy prózakötetei (Varga Dánielnek), a Nagy őszi érzés-kiállítás valami krúdys, Jékelys, elátkozott-prózás szelídséget és bánatot jelenítenek meg, Könnyű októberi haldoklástörténetek a (több igaz szívű politikummal érdes és ékes kisregénye a másik ily mű), Varga-költészet is a pontosság (ismétlem: alexandriai), nagy-nagy élettudású, iszonyatosan szerény, pontos és visszafogott kifejezésmódját mutatja. Igen kitűnő, többet mondok, jeles, még többet, jó író Varga Dániel. Remekül olvasható. Hullámaira vesz minket egy „őszi tükörkép” (csak magamat idézem), és az én legnagyobbra tartott Szép Ernőmtől teljesen függetlenül, a maiakra alig emlékeztetően, végbeviszi a csodát. Többet, mint hogy ilyen tömören írok róla, nem tehetek. Többet, mint hogy kérem az érdeklődőket, vegyék elő – a jó ég tudja, miért – figyelemből kimaradt köteteit, vegyék észre, megint van valakink, akit élve eltemetni több, mint bűn: hiba. Vétenénk vele irodalmunk mély hagyományai ellen.

IV. A cím magyarázata

Fura, Varga Dániel által által ihletődött gondolkodásaimból fakadó címe e csekély dolgozatnak pedig: a koan. Miért van ez japánéknál (etc.), hogy valaki azt mondja, mester, szeretném rendbehozni az életem… keresem utam… reagálni akarnék bánataimra… s ilyesféle válasz jön: Kis gurnicalevél a puszpáng fonnyadt útján… esetleg majmok tánca hullt fertálysövényen… meg hogy Öt vadlúd a körtefán. Magam, ezt megírtam másutt, nem azért szólok bárkihez is, hogy szavaimra konkrét választ adjon, netán engem kioktasson, hanem mert beszélhetnékem van, aztán megbízom az illetőben. Vagyis arra a kérdésre, hogy miért érzem 70. évem közeledtét olyan ijesztőnek… hogy kevés és sok év… miért nem akarom az esetleg már nagyon kevés hátralevő időmet eseményekkel tölteni, események várásával-tűrésével… miért érzem, hogy életem nem „egy” rémálom volt, de 785 rémálom, ezekből 129 elmondhatatlan… erre a kérdésemre ill. tkp. választ váró közlésemre nem várok választ (mégse) stb., és nyugodtan felelheti valaki azt, hogy „öt vadlúd a körtefán”, azaz én magam is megadhatom a választ, és még Az a jogom is megvan, hogy ilyet mondjak: „nyolcvanegy pucundér a grabuvédan lártyonályán”, esetleg, hogy Milan-Liverpool… adásunk, ismétlem, véget ért.
Ismétlem, Varga Dániel kitűnő, jeles, jó író.

Figyelmet érdemlő, ismétlem, jó író.

S nem repül körtefákra, félreértés ne essék. Tehát jó lenne elhivatottak tollából róla szóló írást látnom… vagy akár hallanom.

(Mert mit nézek én…!)

 

(TEKINTET, 2010/3, 44-47. o.)